Mazda3. Hivogat...

Van élet a női autóimidzs után, mondhatja magáról boldogan az új 3-as Mazda. Kicsit régebben már kikerültek ízelítő képek, amik belátást engedtek a az új széria vonalaiba, és összevetve a végső képpel, igazán sok változást nem tapasztalhatunk, csak azt a mókás velencei tavat is befedő pözsós ásítós foszabályzós hűtőmaszkot, amivel véleményem szerint, sikerült teljes mértékben elrontani az amúgy kellemes összhatást.

De nem is feltétlenül a külső és a megjelenés miatt gondoltam, hogy beszámolok az autóról, hiszen nem oly nagy pukkanás népszerűségi szinten mint a nemrég tárgyalt új Mustang, hanem sokkal inkább a kocsi belső kialakításáról.

Mazda belsők az előző 6-os szériától óriási nagy lépést tettek a minőség és elegencia felé vezető ösvényen, és ehhez az új kistesó is nagy mértékben hozzátesz. Merem állítani, hogy a Volvo S80 után talán ennek van a legszebb, leghivogatóbb belső kidolgozottsága a mai autók közül, ahova öröm lehet munka után beülni. Anyaghasználatról nyílván nehéz lenne a képek alapján véleményt írni, de ha csak a nagytesótól örökölt vmit, akkor már baj nem lehet. 

Mint az új autók 98%-ában a középkonzol elveszi a helyet az utasoktól, ezzel kialakítva egy szép lágy vonalat, amin a megemelt váltó és a vezérlőgombok helyet kaphatnak. Véleményem szerint a középkonzol mesteri kialakítású, a fordulatszám és sebességmérő kerek a söfőr felé nyúló kipufogóvég szerű formái talá már megoszthatják a vásárlókat, de több mint valószínű hogy az ott a sportos zoom-zoom hatás nyoma, úgyhogy mi szeretjük :). Szóval fiatalabb lendületesebb lelkületű és vastagabb pénztárcával megáldott bajtársaim figyelme újautó vásárlása esetén, semmiféleképpen ne szaladjon el az új Mazda 3-as mellett

2008. nov. 21. 10:34
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Verdict
Címkék: Mazda3
Hozzászólások