VSR WTCC 7.-8. forduló

Az angliai Brands Hatch, majd a németországi Oschersleben volt a helyszíne a VSR WTCC hetedik és nyolcadik versenyhétvégéjének. Bár a bajnoki cím már gyakorlatilag zsebben van Horváth Henriknek, a dobogó alsó fokaira még többen is pályáznak jó eséllyel, így minden futam fontos annak az 5-6 versenyzőnek, akinek nem csak matematikai, hanem gyakorlati esélye van az első háromban végezni.


Óvatos csatározás az első kanyarokban

Brands Hatch aszfaltcsíkja egy igen egyedi versenypálya, amit nem lehet a verseny előtti napokban megtanulni. Az időmérő eredmények is ezt igazolták, hisz még a második helyet megszerző Gájer is egy kerek másodperccel futott gyengébb időt Horváth legjobbjánál, aki ezen a hétvégén látványosan gyorsabb volt mindenki másnál.
Az első futamon a Zolderben régi formáját megtaláló Niebel csípte meg a második helyet, amivel meg lehet elégedve, mert 22 másodperces lemaradásával esélye sem volt ennél többre. A harmadik helyet, hatalmas csatát követően egy Vauxhall pilóta, Klemán Zoltán szerezte meg. Már jó ideje lógott a levegőben ez az eredmény, de különböző okok miatt eddig nem jutott el GMAC csapattag a dobogóig. Kajdy Károly, aki végül nem tudta megverni Klemánt, azért örülhetett a negyedik helynek is, hiszen nagy riválisa, Pintér csak hatodik lett, így valamelyest csökkent köztük a különbség a bajnokság ezüstérméért folytatott harcban.
"A 14 körből 14-et kellett egymástól 2 centire autóznunk, és a vége felé megkaptam ami járt, leelőzött, de kis hiba után visszavettem a pozíciómat, és harmadikként felálhattam a képzeletbeli dobogóra. " - nyilatkozta Klemán.
Pechnig Rezső ismét szerencsétlenül járt, egy elszámolt kigyorsítás miatt ugyanis előbb a falba, majd Galambos Vectrájába csapódott, aki emiatt kiállni kényszerült. Pechnig végül egy boxlátogatás után behozta az összekalapált Hondát a 11. helyre.


Pechnig hibája és Galambos pechje

A második futam ismét új dobogóst avatott, ugyanis Horváth mögött a változatosság kedvéért most másik csapattársa, Orosz végzett a második helyen. Ők ketten tulajdonképpen végig zavartalanul körözhettek, az igazi harc ezúttal a harmadik helyért folyt, aminek az előző futamon vérszemet kapott Klemán volt az egyik szereplője, játszótársai pedig Pintér, Gajer és Niebel. Az egész futamon át tartó kőkemény csatát végül Pintér nyerte, Klemán így éppen csak lecsúszott a dobogóról.
Niebel nem volt elégedett az eredménnyel. "Megint 6. a második versenyen. Már kicsit unom." - mondta, majd hozzátette, hogy a rajtjaival elégedett. Méhesnek sem ment ezen a hétvégén, a harmadik Greenspeed pilóta csak egy ötödik és egy kilencedik helyet tudott szerezni.
Mivel Kajdy csak hetedik lett, Pintér összességében kilenc ponttal többet tehetett zsebre. Az eredménnyel elégedett volt a PK Capsort Seat versenyzője. "Összességében nem számítottam arra, hogy felférek a dobogóra így elégedett voltam!"


Klemán és Kajdy csatája

A német pálya sem a könnyebbek közé tartozik, jellegzetessége, hogy a féktávok meghatározására semmi segítséget nem nyújt távolságjelző táblák vagy egyéb eszközök fomájában. Mivel igen keskeny, és sok kanyarból áll, előzésre sem kimondottan alkalmas. Még a mindkét futamon győztes Horváth is kicsit meglepettnek tűnt a verseny után. " A másodikon nem számítottam győzelemre ezen a pályán, mert kb. lehetetlen előzni. Mások hibáinak köszönhetem. " Két új név is feltűnt az indulók listáján, a BMW-t hajtó Wágner Tamás, illetve az Alfa Romeo volánjánál Bende Imre, mindketten privát versenyzőként.
Niebel ismét erősen kezdett, és újabb 20 pontot érő második helyett szerzett, mögötte pedig a pár versenyt kihagyó Rupa Zoltán hozta be a Seatot. Klemán ezúttal csak a hatodikig jutott, viszont ennek is nagyon örült, mert a kilencedik helyről rajtolt. Pechnig úgy szerezte meg a hetedik helyet, hogy a futam utolsó kanyarjában egyszerre előzte meg az addig nyolcadik helyen autózó Galambost, és ezt a bizonyos nyolcadik helyet épp átvevő Oroszt, megfosztva ezzel a Vauxhallost az első rajtkockától, de egyben el is veszítve azt a rajtsorrendre vonatkozó egyedi szabályok értelmében, hiszen így Orosz kapta meg a lehetőséget, hogy az élről rajtoljon. "Mondhatom ez felért egy első helyezéssel." - örült Pechnig a jól sikerült manővernek.


A pálya első sikánja rendszerint látványos rajtbalesetek helyszíne

Kajdyra rájárt a rúd, többször is meglökték, aminek következtében 12. lett, egy pozícióval végezve Pintér mögött. "Ilyen gyenge versenyem sosem volt még itt" - nyilatkozta elégedetlenül a BMW pilótája.
A második futamon szenzációsat rajtoló Klemán már az első kanyarban átvette a vezetést, de a hátsó egyenesre kicsit optimista tempóban akart ráfordulni a frissen megtankolt Vectrával, aminek az lett a vége, hogy szó szerint szembekerült a mezőny nagy részével. Az így visszaszerzett első helyet Orosz csak addig tudta tartani, amíg Horváth utol nem érte, és egy hibáját kihasználva meg nem előzte. Ezután következett csak a java, ugyanis a pálya adottságait kihasználva a nyilvánvalóan kicsivel lassabb tempót autózó Orosz sikeresen tartotta maga mögött a helyezésére pályázók népes kis csoportját. Először csapattársa, Méhes próbálkozott az előzéssel, majd Niebel vette át a stafétát, aztán hosszú ideig Kajdy próbált minden hajszálnyi résen átbújni, de az előzés egyszer sem valósult meg.


"Az ezüstvonat" - avagy küzdelem a második helyért

Az utolsó körben még Pintér is lehetőséget kapott a bizonyításra, de hibázott, és rögtön két helyet is veszített az előzés helyett. Az igazi fordulat azonban egészen az utolsó pillanatig váratott magára, amikor a már sok szépet látott utolsó kanyarba vezető féktávon Niebel az előtte haladó Kajdy autójának tömegét is igénybe vette a lassításhoz, aminek következtében a BMW épp csak annyira koccolta le az előtte forduló Chevyt, hogy mire Orosz visszakaparta magát az ívre, hárman is elhúztak mellette. "Versenybaleset volt" - nyilatkozta Orosz. "Én is elkövettem egy hasonló hibát, aminek Kajdy látta kárát, úgy látszik, visszakaptam, még ha nem is tehetett róla. Ilyen a túraautózás!".


Az újonc Wágner az események sűrűjében

Horváth menetel a bajnoki cím felé, amit akár már a következő verseny után magáénak tudhat. A második helyért folyó izgalmas küzdelemben az utolsó nyerő lépés Kajdy Károlyé volt, aki a német futamon hat pontot hozott Pintéren, így 17 pont a jelenlegi differencia, ami szinte semmi, tekintve, hogy egy második helyért is 20 pont jár, és még nyolc futam (négy versenyhétvége) van hátra. Még a negyedik helyen álló Niebel is lehet második, 36 pontot szerezve legutóbbi versenyén, de matematikai esélye még a 21. helyen álló Pálfi Józsefnek (HELL Racing) is van.
A csapatversenyt a Greenspeed vezeti, és ezen már semmi nem változtathat (félretéve a matematikát), a második hely sorsa viszont itt is Pintér és Kajdy kezében van, amiben természetesen csapattársaik, Pákai Róbert és Radics István is segítségükre lehetnek. Mindössze 6 pont a vLr előnye a PK Carsport előtt, ami a semminél is kevesebb.
Negyedik helyen a GMAC Vauxhalljai, mögöttük 7 pontra a GPHungary, majd további 4 ponttal lemaradva az N&N Motorsport, Niebel csapata.
2008. nov. 30. 16:25
FREAK
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Szimulátor
Címkék: bajnokság , Brands , Hatch , online , Oschersleben , touring , vsr , WTCC
Szólj hozzá!! 2 olvasó már megtette!
Hozzászólások
Eddig 2 komment érkezett ()

Nagyon élvezetes cikk! Bravó Miki!!

Brutál jól megírod ezeket! :)
Az összeset elolvastam, fantasztikus. Pláne az idézetek a versenyzőktől.:)
Szuper!!!

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.