VSR WTCC 10. forduló, Monza

A gyönyörű Itália legendás versenypályája, Monza volt a következő állomás a VSR túraautó bajnokságában. A pálya szinte az autóversenyzéssel egyidős, 1922 óta ad otthont különböző megmérettetéseknek, és sok rekord fűződik hozzá. Rendre itt futják a Forma 1 sebességrekordjait, de a történelme során történt halálos balesetek áldozatainak száma is megdöbbentően magas. Természetesen, ez utóbbi miatt a monitor előtt ülő pilótáinknak nem kellett aggódniuk, viszont a 240 km/h fölötti végsebességek ebben a sorozatban is rekordot jelentettek.


A rázós rajtot kéz a kézben szemlélő GMAC VSR versenyzők


Horváth Henrik és a Greenspeed Chevrolet bajnoki győzelme után már csak az volt a kérdés, ki lesz a második. Mind az egyéni, mind a csapat bajnokságban többen pályáznak a szépen csillogó ezüstre, és három futammal a vége előtt már nem lehet pihenni. Az idény legnépesebb mezőnye, 21 fő jött össze erre a versenyre, ami szintén azt mutatja, hogy ez a pálya más, mint a többi. Erre a napra is jutott egy újonc, Sándor Tibor személyében, aki a tesztbajnokságon már megmutatta, hogy képes megalázó csapást mérni a teljes mezőnyre a BMW volánja mögött. Sándor a SimSport TV csapat színeiben indult, konkrétan lila-sárgában, ami azt hiszem, megérdemli a "2008 legrondább festése" címet.


Sándor Tibor épp megpróbálja levakarni autójáról a csúnya lila festéket


Az időmérőt Horváth nyerte, az egyetlen 1:59 alatti idővel, őt Niebel követte, a legjobb BMW-s időt pedig Roós futotta, harmadik helyet szerezve ezzel. Meglepetés volt Klemán negyedik helye a Vectrával. Az első kanyar szintén legendás ezen a pályán. A fizika határait feszegeti azáltal, hogy Európa egyik leggyorsabb egyeneséből a világ legdurvább féktávolsága után az univerzum egyik leglassabb kanyarkombinációjába kényszeríti a versenyautókat, ami közvetlenül a rajt után egyet jelent a tömegbalesettel. Most sem történt csoda, gyűrődtek a lemezek, törtek a búrák, és záporoztak a szidalmak, amint a majd két tucatnyi autó egyszerre próbált meg elfordulni. A harmadik kanyarra alaposan átrendeződött mezőny aztán rendezte sorait, és végre elkezdődhetett a versenyzés.


Vertikális pályaelhagyás az első kanyarban


A meglehetősen eseménytelen futamot Horváth nyerte, de a nézőknek bizonyára nem ez volt a lényeg. A kérdés az volt, meg tudja-e tartani második helyét a bajnoksában Pintér és a PK Carsport az őt üldöző Niebellel és Kajdyval szemben. Niebel egyre javuló eredményekkel már a sokáig második Kajdyt is megelőzte, akinek nem volt szerencséje a legutóbbi futamon, és nem szerzett pontot. Ha tudta volna, hogy ezzel még nincs vége... Kajdy egy le nem töltött megállásos büntetés miatt diszkvalifikálva lett, így az utolsó helyre kerülve ismét nullázott. Niebel ezzel szemben második lett, és mivel Pintér csak a 14. helyet szerezte meg, egy futam alatt 18 ponttal csökkent a külöbség kettejük közt. A dobogó harmadik fokára a mindig jól versenyző, de sok versenyt kihagyó Rupa állhatott fel. Negyedik helyen Sándor ért be a lila szörnyeteggel, Klemán pedig ismét hősként szerezte meg az ötödiket.


Pintér és Roós


A második futamon Sándor szerezte meg a vezetést az ismét "anyázós" első kanyar után, de később a nyolcadikról előretörő Horváth átvette tőle ezt a terhet, és újra régi formáját hozva, 50 ponttal gazdagította önmagát. Niebel jó ideig nem tudott előrejönni, ahogy ez már többször is előfordult, amikor nagy forgalomba került, de végül negyedikként ért célba, teljesítve küldetését. Pintér a 10. hely körül küzdött, és még az utolsó kanyarba fordulva is 8. volt, Oroszt vontatva maga mögött. Pákai, Pintér csapattársa úgy döntött, megpróbál segíteni Pintérnek, ezért a célegyenes elején kicsit lelassított, de az elengedő manőver annyira jól sikerült, hogy kettejük közé még a szélárnyékban gyorsuló Chevy is befért. Pintér ezzel alulmaradt Niebellel szemben, de még nem tudhatta, hogy teljesített Kajdy. Nos, Kajdy próbálkozott, mindent megtett, amit tudott, de a sors, Bende Imre képében kétszer is orrbavágta. Az Alfa pilótája először egy hibát követő padkázás következményeképpen valósággal letarolta a sikánban egyensúlyozgató BMW-t, majd pár körrel később a Parabolica bejáratánál nézte el a féktávot, és ezzel megadta a kegyelemdöfést az előtte haladó Kajdynak, eki ezzel negyedik nullás futamát "ünnepelhette". A harmadik helyet ismét Rupa szerezte meg, a másodikat pedig Sándornak sikerült végig tartania.


Bende és Kajdy szerencsétlen randevúja


Pintér továbbra is második a bajnokságban, eddigi legrosszabb eredménye után. Ez félig jó hír, mert így a végén levonandó pontjainak száma jelen állás szerint csak 11, amivel még mindig második, igaz, mindössze négy ponttal van Niebel előtt, akitől nem kell semmit levonni kihagyott versenyei miatt. Kajdy hátránya 36 pontra nőtt, ami még mindig simán behozható, ha nem éri több sorscsapás a hátralévő két versenyen.


Befutó a 7.-9. helyen


A gyártók pontversenyében is kialakulni látszik a végső sorrend. Első helyen a Chevrolet stabil előnnyel, második a Seat, harmadik pedig a BMW. Ha valami nagy katasztrófa nem történik, ez már így marad. A csapat bajnokságban a PK Carsport a második a vLr Racing előtt, és ha Radics, illetve Kajdy nem szedi össze magát, ez sem fog változni, sőt, akár a GMAC VSR vagy az N&N is lehet harmadik a végére.

-FREAK-


A bajnokság állása Monza után (XLS)
2008. dec. 13. 14:20
FREAK
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Szimulátor
Címkék: bajnokság , online , vsr , WTCC
Szólj hozzá!! 1 olvasó már megtette!
Hozzászólások
Eddig 1 komment érkezett ()
1. martin 2008. 12. 14. 17:00

Kicsit csipkelődő hangulatban voltál :-) De azért jó a cikk nagyon.
(a lila nekem sem a kedvenc színem ;-) )

Ehhez a bejegyzéshez nem lehet hozzászólni.