Nagyon ritka az a satjófotó csomag ami meg tudja hatni a sokat látott autósújságírót, de a Mustang és a Shelby tuningmesterei mégis elérték azt, amire eddig csak nagyon kevesen voltak képesek. Elkápráztatnak...
Ha a hamburget, a hot dogot, vagy a szabadságszobrot nem, akkor a Mustangot mint amerika történelmi autógyártásának példaképét minden gond nélkül beépíthetnék a nemzeti lobogójukba két felesleges csillag kiszorításával, annyira kiemelkedik a többi négykerekű közül egyénisége és több majdnem fél évszázadra visszamenő generációival. Ennek a tipusnak nem mindig volt csodás élete, elég csak visszagondolni a '90-es évek gyenge sportautóutánzataira, vagy épp az olajválság idején gyártott, nagy jóindulattal autónak nevezhető Mustangokra gondolni. Viszont 2004-től kezdődően pontosan olyan boldog őszinte mosollyal vásárolhatunk ilyen ragadozókat, mint anno nagyapáink tették'64-ben, amikor legurultak az első darabok a gyártósorról, és nekiindultak ha nem is a Világ, de Amerika meghódításának.
Az új azaz 2009-es bár nevében hivatalosan 2010-es ügető paci, most megkapta a legvadabb és legmegtisztelőbb tunigfelszerelését a Shelby-től, így a palett modhatjuk teljes lett a GT500-zal. Új megpiszkált 5.4 Literes V8-as elrendezésű erőforrás 540 lőerőt paszíroz az aszfaltra, ami az elődhöz képest plusz 40 sorban türelmetlenül várakozó paci erejét jelenti. Új erősebb anyagokból épített váltó, csökkentett légellenállás, megnővelt tapadás és jobb fogyasztás jellemzi az új jövevényt.
A tervezők a vásárlói visszajelzések alapján sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a belső zajra, amit a turbóval ellátott óriás erőmű minduntalan közvetít a szerencsés jövőbeni tulajok felé. A gyár állítása szerint egy sokkal csendesebb(de azért élvezhető), és minőségibb interiort kapunk, mint a régi GT500-as esetében.
Dinamikus, agresszív vonalak, ping-pong asztal méretű motorháztető, szolid hátsó szárny és végletekig összhangban lévő arányok. Ezek azok a tulajdonságok, amik egy sportautót eladhatóvá és kelendővé tesznek. A Mustang mindezt egyesíti magában, a Shelby GT500 pedig még tökéletesebbé teszi.
)
nem ez a kocsi van a driveroom logo mellett a fejlécben?
háháá! De bizony, hogy igen! :)
_o_
Gyönyörű ez az autó.
Bizony!
A világban nagyon sok szép autó járkál, vegyük csak a Ferrarikat vagy az Aston Martinokat, azok is gyönyörűek, de ahhoz képest, hogy ez egy 20.000 dolláros autó(mondjuk nem ez, hanem az alapváltozat:)), ahhoz képest tényleg nagyon nagyon egyben van.


