Maranello-ban a Ferrari mai nappal bemutatta az új 2009-es szabályoknak megfelelően épített Forma1-es autóját.
Az autó leginkább úgy néz ki, mint a 10 évvel ezelőtti Forma1-es Ferrari, ami a radikális FIA szabályoknak illetve a költségcsökkentések bevezetsésének köszönhető. Az autó mentes minden eddig kifejlesztett különleges extra spoilertől, légterelőtől, amit a csapatok előszeretettel alkalmaztak az autóbbi időkben, ezért mondhatjuk, hogy küllemében egy teljesen "csupasz" autót kapunk.
Az első légterelő amitől a fél világ megrökönyödött, amikor a Sauber BMW bemutatta az év végi tesztek kapcsán, az az olasz csapatnál is megtalálható, nagyjából ugyanolyan formában. Természetesen a hátsó traktust sem érte kezeletlenül a szabályzat, így emiatt egy jóval keskenyebb ámbár magasabb hátsó szárnyat kaptunk, ezáltal gyengítvén a kocsira lefele irányuló erőket.
Az elvesztett erőket, a bordázatlan gumikkal próbálja orvosolni a száguldó cirkusz testülete, amivel kapcsolatban azt ígérik, hogy a kocsi új felépítésével, illetve a slick papucsok visszatérésével nagyjából tartható a tavalyi Forma1-es autók sebessége, illetve tapadása.
Az első próbakörök már holnap lefutnak, ahol Felipe Massa tesztelheti az új jövevényt.
)
A slick gumi meg a nagy első szárny tetszik, a hátsó elég vicces... A lényeg, hogy idén is elvigyék az aranyat :)
Jó hogy Te csak azt látod viccesnek. Én már a Sauber esetében elmondtam, hogy szerintem ez móka-kacaj. De hát meglátjuk mi lesz belőle, előre nem érdemes ítélkezni.
Na jó, még a tükör is vicces :) De a többi tényleg király, amolyan letisztult-retro módon. Nekem a tavalyi kasznik voltak igazán nevetségesek azokkal mindenhonnan kiálló kis szárnyakkal meg a nagy ormótlan cápauszonnyal. Ideje volt megállítani ezt az őrületet.
Nem tudom. Szerintem a Forma1-nek mint az "autósport fellegvárának" nem visszafele, hanem éppenhogy előre kellene fejlődnie, és ha azok a kis szárnyak hozzák a plusz 1 ezredet körönként, akkor rá kell paszírozni a gépre, és engedni, hogy a tervezők minél újabb és újabb fejlesztésekkel álljanak elő(pl. cápauszony) és építsék be a következő generációba. Mindazonáltal már a 2009-es évben engednek változtatásokat az autókon majd, amik pont ezeket a kis segítő szárnyakat érintik. Kiváncsian várom..
Jó ideje nem cél az FIA számára, hogy ezredeket gyorsuljanak a Forma 1-ben. Másodperceket is gyorsulhatnának, ha ezt akarnák, de az elmúlt 10-15 évben éppen a teljesítmény korlátozása volt jellemző, és ennek szerintem is több értelme van, mint a sebességet hajszolni. Hála a Forma 1-nek, a mai autók sokkal jobbak, erősebbek és biztonságosabbak, mint 10 éve.
A vicces kis szárnyak biztosan segítenek gyors köröket futni, de soha nem fognak utcai autókon megjelenni, innentől kezdve nem éri meg ilyen fejlesztésekre költeni. A 2.4-es motorok viszont ott vannak az utcán, és milyen jó tudni, hogy ilyen kis lökettérfogattal is lehet ilyen nagy erőt produkálni. És ma már nem elég egy motorral egy versenyt kibírni, mi ez, ha nem az utcai használat feltételeinek megteremtése?
De ha csak a váltókat nézzük, a Ferrari, Mercedes, BMW már az utcai autókban árulják, amit pár éve még az F1-ben teszteltek - és minden bizonnyal ez volt a céljuk: kipróbálni, bemutatni és a végén eladni. A kis hátsó szárny is ezt erősíti. Az utcai autók leszorítóerejéhez közelítik az értékeket, így értékesebb tesztadatokat kapnak. Majd meglátod, pár év, és megjelenik a Ferrari katalógusban az első 2.4-es, 800 LE-es modell ;)
:)
én azt mondom ettől függetlenül, hogy nem gond a csúcs ostromlása, hiszen mint írtad, ebből csak tanulni lehet, plusz még a sorozatgyártott modellek is profitálnak belőle, és itt nem a sebességre hanem a kasztnira, vagy bármi más olyan elemre gondolok amit betiltanak. És hát mi legyen ott az autósport tetején, mint az F1. Régebbi sportautók hátulján két vasalódeszka méretű hátsó szárny volt, hogy meglegyen a szükséges leszorítóerő, ma már ezt jórészt diffúzorral oldják meg, köszönhetően többek közt a száguldó cirkusznak. Az hogy az agyatlan pénzkidobásnak valamilyen szinten határt szabnak, és hogy a tartósság is előtérbe került az csodálatos, de én akkor is úgy gondolom, hogy ez Forma1, és nem endurance versenyeket lebonyolító jótékonysági szervezet. De természetesen a mostani változatásoknak is megvan az előnye, hiszen mint írtad ebből is lehet profitálni, akár erősebb, strapabíróbb váltó, motor és KERS szinten. 4 év múlva, már várom, hogy egy hidrogénnel hajtott együléses is legyen a futamokon, és akkor aztán végképp lehet temetni azt ami előtte volt.
én nem értek ennyire az autókhoz, azért nézem az f1-et, mert látványos, dögös csajok hozzák-viszik a táblákat a szürreálisan széjjelformatervezett (meg ezzel együtt gondolom nagyon jól optimalizált, de ez nekem másodlagos) autók között. és szerintem jónéhányan vannak még a világon, akik hozzám hasonlóan nézik, teljesen laikus, és nem is hozzáérteni-akaró szemmel a versenyt.
namármost egy ilyen szemmel ez az új ferrari egy röhej. a hátsó szárnyról nekem drakula béna gallérja jut eszembe vmi '70-es évekbeli filmből. :) ez az autó lehet, h mindenféle technikai szempontból vmiért jó, de hogy nem szép, az tuti. és kár érte. :\
amúgymeg én bírnám, ha az utcai autómon ilyen mindenféle kis szárnyak lennének. :D
Sok embertől hallottam már vissza azt, hogy a Forma1et is szabályozni kell minden téren, hogy egyenlőek legyenek az erőviszonyok. Ezzel én valamilyen szinten egyet is értek és tiszteletben tartom mások gondolatait. Ha egy picit körbenézünk a világban rengeteg olyan verseny van ahol egyforma kocsikkal mennek a versenyzők a pályákon és tényleg a rutin a fő szempont, de a Forma1ben pont ez a szép hogy vannak jobbak és rosszabbak. Mindig vannak jobbak és rosszabbak és a FIA pont ezt akarja megszüntetni. Nem lehet. Ha ezt tovább folytatják tönkreteszik a Forma1et.:S A Forma1 a kezdetektől fogva azért szép és jó mert mindig van jobb, gyorsabb, erősebbés gazdagabb. Akinek így nem tetszik a Forma1 akkor ne nézze. Röviden ennyi a hozzáfűznivalóm ehhez a kérdéshez.
Bár ez egy régebbi cikk, bizonyára magad is értesültél az érmes rendszer bevezetéséről, és láthatod, hogy az FIA és Bernie Úr sem tudja mit kezdjem a hatalmával. Viszont egyre inkább érdektelenségbe fullasztja a sorozatot, hiszen a folyamatos szabálymódosítások és azok mértéke szinte már követhetetlenné, és ami a legrosszabb, hogy összehasonlíthatatlanná teszik a bajnokságot az előző évekkel. Egyet értek, hogy mindig lesznek gyorsabb, jobb csapatok, ezt kár vitatni, viszont ha most sem lesznek vérremenő előzések, akkor mit fognak csinálni? Bizonyára a 2010-es évadot gokartokkal indítják, ott midnig van előzés...




