A Ferrari hét eleji Forma1-es bemutatója utána a Világ legnagyobb autógyára is lerántotta a leplet, új 2009-es szabályoknak megfelelő Formula autójáról.
Nem meglepő, hogy a válság a legnagyobbakon is meghúzza a nadrágszíjjat, ezáltal a Japán cég ahelyett, hogy kibérelt volna egy nagy hangárt, vagy stadiont és hétfogásos ebédet szolgáltatott volna fel a média résztvevőinek, inkább interneten közvetítette a bemutató ceremóniát súlyos köteg pénzt menekítve meg a vezetők nagy örömére. A bemutató időpontjában azaz 12:00-kor a megdöbbentően nagy nézettség miatt az istálló összes honlapja megfagyot, de hamar orvosolták a hibát és természetesen a stúdióképek is sebtiben kikerültek a világhálóra.
Óriási meglepődést már nem okoz a Toyota új jövevénye a közönségnek, hiszen az autó ugyanúgy megkapta a "hókotró" jellegű első és hátsó vékony, filigrán légterelőjét, mint azt a Ferrari vagy épp a tavalyi teszteken látható Sauber BMW is tette. Természetesen a TF109 névre keresztelt típus is rendelkezik KERS energia-visszanyerő berendezéssel ami a most esedékes szezonban lesz használatos, de a csapat úgy döntött, hogy az évad elején még mellőzik a bevetését, arra az indokra hivatkozva, hogy ezzel tervük szerint előnyt tudnak kovácsolni a többi csapattal szemben.
Akik nyomon követik a Toyota szereplését azóta, mióta a cégóriás bekerült a Forma1-be, azoknak a mostani évadban sem lesz nehéz az autó azonosítása a versenypályákon, hiszen a már megszokott fehér-piros színben és az elmaradhatatlan kék Panasonic feliratokkal fog tündökölni a japán csodagép. Akár csak az autó festése a csapat pilótái, Jarno Trulli és Timo Glock, is megmaradtak, bár a tavalyi szereplésük után ez nem is volt kétséges.
Az adatok, mint a F1-ben mindig, most is homályosak, de azt tudjuk, hogy a sorozatra megszabott V8-as motor dübörög a karbon kasztni alatt, és közel 740 lóerőt ad le a maximális fordulaton, amit az FIA ezévben 18.000-re állapított meg.



