VSR GT Endurance - 2. Forduló (Cleveland)

A VSR GT mezőnye elérkezett a 2. fordulóhoz, melyet az amerikai Clevelandben rendeztek meg. A pálya egy korábbi reptérből lett kialakítva, melyet leginkább a tengerentúli sorozatban, ezen belül is az IndyCar-ban szoktak használni. Egy nagyon lendületes és egyben rövid pályáról van szó, mely bár könnyűnek tűnik, azonban 1,5 órás versenyt teljesíteni itt sem túlságosan egyszerű. Mindenki kihasználta a 2 hetes felkészülési időt, több-kevesebb sikerrel. Ez leginkább a tesztidőkön látszódott meg, ugyanis kezdett némi szakadék kialakulni az élmezőny és a középmezőny között.

 

 

A futamot megelőzően a pilótáknak részt kellett venniük egy rövidke időmérő-edzésen, melyen - az előző fordulóhoz hasonlóan – 3 versenyző volt a fő esélyes az élmezőnyben. A pole pozíciót érő időt végül Takács Gyula szerezte meg 1:10.188-as időeredménnyel. Mellőle Domján Attila indulhatott, aki már majdnem 4 tizedes hátránnyal követte. A harmadik helyet végül a Zengő Motorsport másik pilótája, Horváth Henrik kaparintotta meg Gáspár Zsolt elől.A másfél órás futamnak mindenki nagy lelkesedéssel vágott neki, mivel egy gyors, rövid, és viszonylag egyszerű pályáról van szó, így akár még a hátsó sorokból is megvolt az esélye a pilótáknak a fentebb kapaszkodásra. A rajtnál mindenki szépen eljött, nem történt nagyobb incidens. Az első helyről induló Takács Gyula tökéletes rajtja sem volt elég ahhoz, hogy tudja tartani a Corvette-es Domján Attilát, aki már az első kanyarban átvette tőle a vezetést. Az egész mezőnyben mentek a csatározások, kisebb-nagyobb pozícióvesztések. A legelső komolyabb baleset az 5. körben történt, amikor is Milbich István a 12. helyről falhoz vágta a kocsit, jelentős tempót veszítve. Ez a hibája azonban nem csak ennyibe került, ugyanis az első kiállásáig nehezen irányíthatóvá vált az autója. Az ezt megelőző körben azonban Fehér Gábor kiállni kényszerült, őt 7 körrel később Galambos Péter követte, aki egy kanyarlevágás során gumifalnak ütközött, ami versenyképtelenné tette az autóját. Eközben mindenki hajtotta magát, a lehető legjobb teljesítmény kihozva magából, hogy minél előrébb végezzen majd a futam végén. A 25. körben újabb versenyző, Molnár Dániel kényszerült kiállni a futamról, igaz, nem önszántából, hanem egy DQ következtében, mivel nem töltötte le időben a Stop & Go büntetését. Említést érdemel Pintér Krisztián és Klemán Zoltán csatája is a futam során, amely mintegy „visszavágója” volt a két héttel ezelőtti futamnak. A 60. körben volt az utolsó kieső, azonban itt nem csak egy, hanem egyből két versenyző állt ki: Veres Ákos motorproblémával, míg Gáspár Zsolt egyéb technikai hiba miatt kényszerült feladni a versenyt. A másfél órás clevelandi futamot végül magabiztosan nyerte meg Domján Attila, 17,5 másodperccel a BMW-s Takács Gyula előtt. A harmadik helyet Horváth Henrik szerezte meg, aki az utolsó körben vesztette el a második helyét. Negyedik Pintér Krisztián, ötödik Klemán Zoltán, hatodik Orosz Miklós, hetedik Parditka Balázs, nyolcadik Gajer András, míg az utolsó célbaérő Milbich István lett a kilencedik helyen.Sajnos megint nagyon sok volt a kieső a futamon, bár az is igaz, hogy most sem indultak túl sokan (mindössze 15-en). A következő forduló egy új pályán kerül majd megrendezésre, mely tavaly debütált az Formula 1-ben, mint az első éjszakai verseny helyszíne: ez pedig nem más, mint Szingapúr. Az aszfaltcsík pontos hossza 5,067 km, a várható legjobb köridő pedig valamivel több, mint 2 perc lehet. Egy elég nehéz és bonyolult pálya, melyen végig figyelni kell, ugyanis a legkisebb hiba is komoly másodpercekbe és sérülésbe kerülhet.

 

Találkozunk tehát 2009. június 23-án Szingapúrban!

 

Írta: Jónás Ádám

2009. jún. 26. 11:08
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Szimulátor
Címkék: Cleveland , Endurance , Forduló , GT , második , vsr
Hozzászólások