Nagy várakozás övezte a VSR túraautós-bajnokságát, mely már a harmadik szezonjához érkezettel, immáron HTCC néven.
Mint ahogy már egy jó ideje tudni lehet, nem csak WTCC autókkal lehetett nevezni, hanem a svéd túraautó-bajnokság, azaz az STCC-s autókkal is be lehetett szállni az izgalmakba. A szezonnyitó versenyhétvége a svéd Mantorp Parkban került megrendezésre, amely egy kiváló vonalvezetésű pálya. A valós futamon is óriási küzdelmek voltak láthatók, így mindenki nagy bizakodással várta a futamot – mint utólag kiderült, nem hiába! Na de ne is húzzuk tovább az időt holmi üres beszéddel, hanem vágjunk is bele a dolgok közepébe!
Az időmérőrendszer is megváltozott a tavalyihoz képest: immáron már nem csak időlimites a kvalifikáció, hanem a megtehető körök száma is korlátozva lett, egészen pontosan egyetlen egy gyorskört mehetnek a versenyzők. Ezt a rendszert hívják az úgynevezett superpole-rendszernek, mely nem várt meglepetéseket okozhat – és okozott is! Nem egyszerű feladat egyébként sem egy tökéletes kört összerakni, főleg, hogyha összesen egy gyors kör áll az ember rendelkezésére. Az élről végül Fehér Gábor indulhatott, aki az utolsó pillanatban előzte meg a Greenspeed versenyzőjét, Klemán Zoltánt bő másfél tized másodperccel. A harmadik rajtkockából pedig a bajnokság egyik újonca, Kovács Balázs indulhatott, aki nem sokkal maradt le Klemántól (mindössze 23 ezred másodperccel). Alább megtekintheted Fehér Gábor pole-t érő körét, mely szinte hibátlan volt:
Az első futam előtt enyhén vizes volt a pálya, amely a későbbiek során eléggé megviccelte a pilótákat. Jó néhányan esőgumikat raktak fel az autójukra, mely a rajtnál még viszonylag jól is jött, azonban a pálya hamar száradt, mivel elég meleg volt a levegő és az aszfalt is, így elég hamar elkopott, sokaknál defektet és kényszerű boxkiállást eredményezve. A rajtnál szépen eljött mindenki, természetesen a kisebb-nagyobb csihi-puhi most sem maradt el, de mindenki a fair play határain belül hajtotta ezt végre.
A 17 körig tartó csatározást végül az elmúlt két év bajnoka, Horváth Henrik nyerte meg, aki egyébiránt a hatodik helyről tornázta fel magát a mezőny élére. Második helyen Kovács Balázs végzett, aki fantasztikusan autózott, míg a dobogó legalsó fokára Böszörményi Péter álhatott fel. Az első futamon csak két kieső volt Méhes Róbert és az újonc Veres Dániel személyében.
A hétvége utolsó, azaz második futama sem volt eseménytelen, talán még izgalmasabb is helyenként, mint amilyen az első verseny volt. Az élről az előző futam fordított sorrendje alapján Kőszegi Tamás, mellőle Pintér Krisztián, míg a harmadik rajtkockából Fehér Gábor várhatta a piros lámpák kialvását. Az aszfalt még nedvesebb volt, mint az előző futamon, így mindenki kétszer meggondolta, hogy melyik abroncsot tegye fel versenyautójára. Végső soron megint az döntött jól, aki a slick mellett döntött, mivel jobban tapadt még a nedves aszfalton is, mint az esőgumi.
Ezen a futamon viszont sajnos több volt a kieső: második körben Veres Ákos és Veres Dániel kényszerült feladni a küzdelmet technikai problémákkal, míg egy körrel később az első verseny harmadik helyezettje, Böszörményi Péter állt ki. Ezzel még nem volt vége: az ötödik körben a mezőny egyetlen Alfa-versenyzője, Gáspár Zsolt, míg a kilencedikben Klemán Zoltán adta fel a futamot.
Végül az elején viszonylag nagy előnyt kiautózó, s a végén így spórolni tudó Pintér Krisztián nyerte a PK CarSport színeiben, megszerezve a csapat idei első futamgyőzelmét. Második helyen ismételten Kovács Balázs ért célba, míg a harmadik helyet Kőszegi Tamás szerezte meg.
A bajnokságot jelenleg 40 ponttal Kovács Balázs vezeti csapattársa, Horváth Henrik előtt. Kovács Balázs bemutatkozása kiválóra sikeredett, melyet a futamon elért teljesítménye is nagyon jól tükröz. A ponttáblázat harmadik helyén a tavalyi második helyezett Pintér Krisztián áll. Csapatbajnokságot a Natural Born Racers csapat vezeti a Hell Racing és PK CarSport előtt.
Egy
eseménydús és sikeres versenyen vannak túl a versenyzők, reméljük, a
következő futamok is legalább ilyen izgalmasak lesznek. A következő
fordulótól életbe lép a handicap (súlybüntetés) rendszere, így ettől
remélhetőleg még kiegyenlítettebbé válik majd a mezőny. Folytatás
következik 2 hét múlva október 13-án a német Lausitzringen, mely a DTM
egyik meghatározó pályája már évek óta.
Írta: Jónás Ádám


