Forma1 kategória bejegyzései

Hivatalos: Fernando Alonso jövőre a Ferrari pilótája!

Megtörtént az, amiről már fél éve beszél a Forma1-es társadalom. Ahogy a Ferrari mai sajtótájékoztatóján kijelentették: Fernando Alonso jövőre hivatalosan is az olasz Ferrari istállót fogja erősíteni, és ezzel a már McLarenhez szerződött Kimi Raikkonen-t váltja majd. 

 

2009. szept. 30. 17:38
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2010 , Alonso , Fernando , Ferrari , hivatalos , pilóta , szerződés

HIVATALOS: Szétszakad a Forma1

Tegnap, késő estébe nyúló tárgyaláson, ami a FOTA, azaz a Forma1-es csapatokat tömörítő szervezet és az FIA, azaz a Nemzetközi Autómobil Szövetség között ment végbe, történelmi méretű esemény történt. A tárgyalás ugyanis sikertelennek bizonyult, a jövő évi szabályok megvitatásával, és a költségcsökkentésekkel kapcsolatban, így a FOTA-nak többszörös ajánlások, és engedmények után, nem maradt más választása, mint hogy hivtalosan, kilépjen a Forma1-ből. Ez a kilépés a Ferrari, a McLaren, a Brawn GP, a Renault, a Toyota, a BMW, a Red Bull és a Toro Rosso istállót érinti. A többi ebben az évben is rajthoz álló, illetve jövő évre nevezett csapat, egyelőre marad a száguldó cirkuszban. 

 

 

2009. jún. 19. 11:00
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: a , Forma1 , Szétszakad

Hivatalos: Nem az aranyérmek döntenek az F1 VB cím sorsáról

Mint ahogy már leírtuk cikkünkben, az FIA és Bernie Ecclestone elfogadta és meg is szavazta az érmes rendszert azaz, hogy a világbajnok csak az a pilóta lehessen akinek a legtöbb futamgyőzelme van, illetve győzelem egyenlőség estén a pontok döntenének. Most viszont mindez semmit sem ér.

 

2009. márc. 24. 14:30
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: aranyérmek , érmek , f1 , Forma1
Szólj hozzá!! 1 olvasó már megtette!

LG Racing Forma1-es oldal

A száguldó cirkusz 2009-ben elektronikai téren az LG támogatását élvezheti, és erre az apropóra a kóreai cég egy ütős kis weblapot dobott össze, ahol sok érdekes információt találhatunk a sportággal kapcsolatban.

 

2009. márc. 24. 13:23
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: f1 , Forma1 , LG , lge , oldal , racing

Érmes díjazás a Forma1-ben!

Óriási meglepődésre a ma Párizsban ülésezett FIA és Motorsport Világtanács teljesen felborítja a Forma1 eddig megszokott pontozási rendszerét, és 2009-től azaz a mostani évtől kezdve, a már korábban felterjesztett és Bernie Ecclestone által támogatott, érem alapú díjazást fogja bevezetni. Ez annyit jelent, hogy aki a legtöbb versenyt képes megnyerni egy évadon belül, az lesz a világbajnok.

 

2009. márc. 17. 16:02
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , a , díjazás , Érmes , Forma1

Ross Brawn vette meg a Honda Racing F1 istállót!

Ma hivatalosan is bejelentették, hogy a Honda által üzemeltetett és a tavalyi év végén bezárt Formula1-es csapatot a volt csapatfőnök, Ross Brawn vette meg. A volt japán csapatot a jövőben BrawnGP néven és fehér-fekete-zöld színösszeállításban kereshetjük a versenypályákon.

 


2009. márc. 6. 11:36
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: Barrichello , Brown , BrownGP , Button , f1 , formula1 , HondaF1 , Jenson , Ross , Rubens

Redbull RB5 - Videó

Ahogy már a szingapúri verseny óta megszokhattuk, a Red Bull istálló ritka jól kidolgozott 3D animációval mutatja be a soron következő pályákat, és az újításokat az autókon.

 

 

Kapva az alkalmon az új 2009-es idénye készített autójuk is ilyen módon lepleződik le, méghozzá Sebastian Vettel hathatós narrátori munkájával fűszerezve. Kis angol tudással, megtudhaunk minden fontos információt a szabálymódosítások miatt sok változáson átesett RB5-ös kódnevű F1-es gépezetről, és csodálatos módon betekintést nyerhetünk akár a KERS vagy akár a motor felépítésébe is. 

2009. febr. 9. 11:52
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , RB5 , Redbull
Szólj hozzá!! 2 olvasó már megtette!

Bemutatkozott a Williams FW31.

Termékeny hétfő van ma, hiszen a Renault után a Williams is bemutatta az idei évre fejlesztett formula autóját, sőt már tesztköröket is futottak vele.

 

2009. jan. 19. 14:32
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , Forma1 , FW31 , Williams

Francia forma: Renault R29.

Itt egy újabb hét, és egy újabb Forma1-es szereplő mutatta be a 2009-es évre szánt együléses versenygépét. A Renault az R29-es kódnévre hallgató négykerekűvel kíván borsot törni a vetélytársak orra alá, amivel terveik szerint a Ferrari, McLaren és Sauber BMW eddigi eredményességét is befolyásolhatják, és Ők is újra ott lehetnek a csúcson, csak úgy mint 4 éve.

 

2009. jan. 19. 11:51
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , Forma1 , R29 , Renault
Szólj hozzá!! 2 olvasó már megtette!

Eddigi legszebb: McLaren Mercedes MP4-24

Ezen a héten csak úgy füstölögnek a Forma1-es témával foglalkozó médiumok, hiszen elkezdődött az új fejlesztésű autók bemutatása. Ahogy arról már beszámoltunk, a Ferrari és a Toyota már leleplezte a 2009-es idényre felkészített autóját, a mai napon pedig a McLaren Mercedes is csatlakozott a többiekhez, és a wokingi főhadiszálláson lehullajtotta a leplet az MP4-24-es kódnevű formulajárművükről.

2009. jan. 16. 16:16
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , f1 , Forma1 , mclaren
Szólj hozzá!! 4 olvasó már megtette!

Bemutatkozott a Toyota TF109.

A Ferrari hét eleji Forma1-es bemutatója utána a Világ legnagyobb autógyára is lerántotta a leplet,  új 2009-es szabályoknak megfelelő Formula autójáról.

2009. jan. 15. 13:38
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , Forma1 , TF109 , toyota

Bemutatták az új F1-es Ferrarit!

Maranello-ban a Ferrari mai nappal bemutatta az új 2009-es szabályoknak megfelelően épített Forma1-es autóját.



2009. jan. 12. 17:47
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , f1 , F60 , Ferrari , Forma1
Szólj hozzá!! 9 olvasó már megtette!

Szegény Forma-1...

Természetesen a Forma1-et is elérheti a nagy gazdasági világválság. Az eddigi sok millió euro/dollár/forint/stb-ből gazdálkodó csapatoknál elzárták a pénz csapot, és itt a baj. Istállók esnek szét, új költségkímélő szabályokat vezetnek be.

 

 

Részletekért katt az „A cikk itt folytatódik” gombra! 

2008. dec. 15. 20:00
fuli033
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , Ferrari , Forma1 , válság

F1: A Honda kiszáll a Forma1-ből!!

Mostmár hivatalos, hogy a mostanság kevésbé sikeres Honda jövőre nem vesz részt a Forma1-ben. Az ember el sem hiszi, hogy egy olyan nagy múltú autógyár mint a Honda bármilyen problémával küzdhet, és hát mégis. Tegnap jelentették be, hogy 2009-től se nem csapatként, se nem motorszállítóként nem jelennek meg a száguldó cirkusz istállói között. A Honda közleményben annyit nyilatkozott, hogy egyelőre nem is tervezik a visszatérést, és inkább megpróbálnak a mostani, céget sújtó válságból kilábalni.

Minden autósport kedvelő, most elkezdhet gondolkodni azon, hogy vajon a szintúgy nem túl sikeres Toyota, illetve az évek óta gondokkal küzdő Williams meddig húzza még a Forma1-ben... Mindenesetre egy legendás csapattal és két pilótával leszünk kevesebbek jövőre. Sajnos.

2008. dec. 5. 8:31
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: Forma1 , honda , kiszáll

Florianopolis gokart verseny: Barrichello visszavág!

Rubens visszavágott Michaelnek: Barrichello nyerte a Florianopolisban rendezett gokart ‎versenyt, Michael Schumacher csak az összetett nyolcadik helyen végzett.

A két futamból álló ‎mini tornán a Renault-s tesztpilóta Lucas di Grassi lett a második, míg a bronzérmet a ‎főszervező Felipe Massa érdemelte ki.

2008. dec. 3. 16:33
fuli033
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: Barrichello , f1 , gokart , Massa , Schumacher

Rubens Barrichello vs Michael Schumacher

A Forma1 téli szünete közel 5 hónap, de ez alatt az idő alatt is bőségesen ellátnak minket ‎érdekességekkel a pilóták. Szinte minden napra jut valami: a világ autósporttal foglalkozó ‎része úgy csámcsog Rubens Barrichello és a Ferrari ügyén, mint idős bácsi a ‎császárszalonnán… Természetesen a driveroom.hu sem hagyhatja szó nélkül. Barrichello hat ‎éven át volt Michael Schumacher csapattársa a Ferrarinál, aki ez idő alatt öt (azaz 5!) ‎világbajnoki címet szerzett. Egyértelmű volt, hogy ki az elsőszámú pilóta és ki a második. ‎Legalábbis kívülről. ‎

Rubent nagyon rosszul érintette, hogy hébe–hóba el kellett engednie a vb cím felé hajtó ‎németet. Egy darabig tűrt, aztán nem, szépen csendben otthagyta az olasz csapatot.
2008. nov. 28. 14:31
fuli033
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: Barrichello , f1 , Michael , Rubens , Schumacher
Szólj hozzá!! 1 olvasó már megtette!

A Doktor meglovagolta az ágaskodó lovat

Két napos teszten vett részt Mugelloban, a Ferrarival Valentino Rossi. Annyit valószinűleg ‎mindenki tud róla, hogy nem ma kezdte ezt a motorsport témát. Eddig Rossi összesen 8 ‎világbajnoki címet szerzett a motorosok között. De hiába is várjuk, hogy az olaszok kedvence ‎átüljön egy olasz Forma 1-es autóba, nem fog. Pedig nagyon erős párosnak tűnik.‎

A Doktor becenévre hallgató pilóta két napig autókázott egy F2008-sal, amit Kimi is használt ‎az idei évad végén. „Forma 1-es Ferrarit vezetni olyan pályán, mint Mugello fantasztikus és ‎hihetetlen” – nyilatkozta Valentino.‎

2008. nov. 25. 11:00
fuli033
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: Forma1 , Rossi , Valentino

F1: Jövőre változhat az időmérő lebonyolítása

Újabb nap újabb változtatás tervezet a száguldó cirkuszban, szép lassan ez már megszokottá válik. A FIA rájött, hogy a szombati napok ebben az évben elég unalmasak, talán emiatt a versenyzők is kevésbé tették oda magukat, vagy a taktika oltárán kellett gyengébben teljesíteniük. Ezt megváltoztatva új tervezet került a FOTA - a versenyzők szövetsége - asztalára a FIA kezdeményezése által. A lebonyolítás homlokegyenest megy a mostani rendszerrel.

A terv az, hogy minden versenyző azonos üzemanyag mennyiséggel kezd körözni, és amolyan knockout renszerben, az abban a körben leglassabb pilóta máris mehet a box-ba elővenni a redbull-os flaskát és nyugodtan készülhet másnapi versenyre.

2008. nov. 22. 21:45
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: f1 , Forma1 , időmérő
Szólj hozzá!! 2 olvasó már megtette!

F1: Bernie megint változtatna...

Bernie Ecclestone újabb nagyszerű ötlettel állt az autósport szerelmesei elé. Először a száraz ‎tények: megváltoztatná a Forma 1 pontozási rendszerét, az eddigi kiosztható 10-8-6-5-4-3-2-1 ‎pontok helyet egy, az olimpiához hasonlító éremtáblázat lenne. És év végén az lenne a ‎Winner, akinek a legtöbb aranyérme van. A csapatversenyben maradna az eddigi pontozás, és ‎amúgy egyéniben is figyelembe vennék helyezéseket. ‎

Akkor miért is lenne erre szükség? – teheti fel a kérdést jogosan a kedves motorsport rajongó. ‎Mr. Ecclestone-tól erre is megkapjuk a választ: „Ahogy az más sportágakban is megszokott, a ‎versenyzők érmeket kapnának a versenyek után, és az nyerné a világbajnokságot, aki a ‎legtöbb aranyat szerezte.
2008. nov. 19. 17:22
fuli033
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: Bernie , Ecclestone , érmek , f1 , pontozás , szabálymódosítások

Új blogger a DriveRoom.hu sportüléseiben

Eszeveszett tempóban jönnek az újabbnál újabb cikkek. Mi ez a pörgés? Itt mindenki Shell V-powert iszik zacskós kakaó helyett?

 

Nem feltétlenül, de majd egyszer talán erre si sor keül :). Az igazi ok, az hogy gyűlik egy népesebb DriveRoom.hu csapat, hogy minél több cikk, minél több hozzászólás ékesítse a servert, és ezáltal a  boldogság töltse el cm3 -eink minden mikronját. Új cikkdrifterünk Füli alias fuli033, aki igyekszik a Forma1 világából minél több érdekes csipetet a DR.hu asztalára pottyantani, és egy még frissebb autósblogot összehozni.

 

Hajrá!

2008. nov. 19. 12:20
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: blogger , DriveRoom , Füli , új

A rekordok embere: Sebastian Vettel

Találós kérdéssel indítok: ki a Forma 1 történetének legfiatalabb GP győztese? ‎

 

Aki látta az Olasz nagydíjat az biztosan kapásból tudja a választ, aki pedig nem, de nagyjából ‎képben F-1 ügyekben, az is. Az idei évad legnagyobb felfedezettje –nemcsak szerintem- az ‎‎1987-ben, a németországi Heppenheim városában született, 2009-től a Red Bull Racing ‎pilótája, Sebastian Vettel!‎

Próbáljuk meg pár mondatban összefoglalni a 21 éves pilóta eddigi pályafutását. Tudom, ‎hogy nem illik a szóismétlés, de a „rekord” szó mégis sokszor fog elhangzani. Nem véletlen.‎

2008. nov. 18. 14:23
fuli033
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: Forma1 , rekordok , Sebastian , Vettel

F1 BMW Sauber 2009 - Te jóóó ééég...

A mai nap a teljes kiakasztások napja autóversenyügyileg. Szösszenetek járják át a világhálót az új Forma1-es autók kinézetével kapcsolatban, amiről én is igyekeztem képet nyújtani. Mindezt megfejelve most este találtam rá a BMW Sauber teljesen a 2009-es szabályokra épített autójára. Forma1-et szerető emberek számára kellemetlen percek következhetnek, ha rápillanatanak a képekre. Zsebkendőt elő, Sírni ér!

 

Tádáám:

2008. nov. 17. 21:05
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , bmw , f1 , formula1 , Sauber

F1 kémkedés: 2009-es autók

A 2009-es idényben több főbb válzotás is éri a gyártók zászlóshajóit, a Forma1-es versenyautókat. Biztonsági és szabálymódosítások miatt kissé eltérő kasztnit kapnak az új idényre az autók. Keskenyebb első és hátsó szárny, keskenyebb törzs, és slick gumik. Nem belemászva a techinkai részletekbe ezek a fő változási irányok. Pár autógyár új üdvöskéi már lencsevégre kerültek, bár nem állíthatjuk, hogy teljes egészében így fognak kinézni a jövő F1-es gépei, mégis képet kaphatunk hogy milyen lesz az irány. Hajrá, lássuk:

A McLaren csapat már a slick gumikon teszteli az ezévi bajnok ezüstnyilat, egyelőre színösszeállításában vajmi keveset változott.

2008. nov. 17. 15:06
driveroom
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: 2009 , bmw , f1 , formula1 , honda , mclaren
Szólj hozzá!! 2 olvasó már megtette!

F1: Hova tűnt Timo Glock?!

Csakúgy mint tavaly az utosó Brazil nagydíj döntött arról ki lesz 2008 Forma 1-es világbajnoka. Erre a posztra két versenyző is nagy eséllyel is pályázott, névszerint Lewis Hamilton és Pelipe Massa. Bár Hamilton 7 pontos előnnyel várhatta a hétvégét, nem lehetett nyugodt, hiszen Massa hazai közönség elött óriási lelki előnnyel állhatott rajthoz. Aki nem látta, az feltétlenül kérje el F1 mániákus barátjaitól az időmérő felvételét, hiszen az eddigi legyszorosabb utolsó azaz Q3-as időmérőt láthatták azok akik szombaton a TV készelékük elött ültek. Az első tíz versenyző 4 tizeden belül végzett, tehát az 1. és az 10. helyezett között csupán körülbelül 40 méter lenne, ha a mért körükben együtt látnánk őket a pályán, ami nem sok, viszont felfoghatatlanul kevés.

Röviden összefoglalván a verseny első 65 körét: rajt előtt kisebb monszun, késik a start, nem sok kellett, hogy Safety Car mögül induljon a mezőny. Piros lámpa kialvása, és két kanyar után Coulthard befejezi sikerekben és kudarcokban gazdag pályafutását (pedig gumit akart búcsúból égetni a célegyenesben, milyen kár…), a többiek autókáznak körbe-körbe. A hatvanadik kör környékén hírek érkeznek a várható esőről. Az eső jött, a pilóták mentek…a boxba vízespályára való gumikért. Egy igazi férfi maradt az élmezőnyben, aki úgy gondolta, hogy egy kis víz neki nem árthat, Timo Glock. Ennek köszönhetően fel is jött a negyedik helyre. Sorrendben: Massa, Alonso, Raikkönen, Glock, Hamilton (még éppen világbajnok), Vettel, Kovalainen.

A 69. körben az esőmenő Lewis annyira leblokkolt a közelgő világbajnoki címtől, hogy hagyta elmenni maga mellett Vettelt. Olyannyira simán ment el a fiatal német, hogy a brit pilóta szinte még integetett is neki, miközben azt kiabálja át a Toro Rossoba, hogy „Toljad neki Sebastian!” Hoppá! Így viszont Hamilton máris a bukást jelentő hatodik helyen találta magát. A McLaren annyira rákoncentrált a biztos ötödik pozícióra, hogy hatodik lett belőle. De várjuk ki a végét, szépen sorban: a brit istállónál a hátvéd szerepét Heikki Kovalainennek kellett volna betöltenie (Kínában ki is állt, hogy most az új motorral tartsa távol a kockás zászlótól a csúnya piros autókat), de csak tisztes távolból szurkolt a csapattársának. Raikkönennek és a Hamilton Fan Clubból örökre kizárt Fernando Alonsonak még arra sem volt esélye, hogy véletlenül kilökje a britet, annyira messze voltak tőle, Massa pedig azt tette, amit tennie kellett, hibátlan versenyzéssel robogott a vb cím felé.

A leintés előtt három körrel az állás: Massa, Alonso, Raikkönen, Glock, Vettel, Hamilton, Kovalainen, stb. A pirosba öltözött tifosok aktuális kedvence ekkor a szemtelen Sebastian Vettel volt, aki világbajnoki címhez segíthette volna az ő Felipéjüket. Csak halkan jegyzem meg, hogy a Toro Rossot is Ferrari motor hajtja, így nem akkora meglepetés Vettel tette. Ha Massa ezzel világbajnok lenne, a Ferrari biztosan leigazolná a következő 15 évre a „kis-Schumi” becenévre hallgató germánt.

Kicsit több mint másfél óra autósport után Massa előtt ott lebeg a kockás zászló, Brazília tombol, Olaszország pirosba öltözött fele szintén, a Ferraris szerelők a boxutca falán őrjöngenék, Felipe világbajnok! 38,9 rövidke másodpercig…


Hamiltonnak sansza sem volt megfogni Vettelt, veszni látszott minden. A futam felvételének rendezője az ünneplő brazilról átvág a 4-5. helyért vívott harcra. A szépen lassan uszodává változott interlagosi pályán Timo Glock szinte megállt a pálya szélén. Sorban ment el mellette a mezőny. Az a fránya slick-gumi. A felkészült riporter joggal üvölthetné, hogy „Hová tűnt Timo Glock?!” Ehelyett szegény Czollner Gyulát szívroham gyanúval majdnem elvitte a mentő.

38 másodperc Ferrari ünnep után Lewis Hamilton a világbajnoki címet jelentő ötödik helyen fejezte be a 72 körös futamot. Drámai! A boxutca egyik felén a döbbent Massa-papa küszködik a könnyeivel, a másik felén Hamilton aktuális barátnője, a Pussycat Dolls énekesnője extázis közeli állapotban ölelget egy McLarenes szerelőt. (jaj, szegény)Mindenki sír, ki ezért, ki azért. Drámai! (vagy ezt már írtam?!)


Massa igazi profi módjára nyilatkozik, gratulál Hamiltonnak és egy rossz szava sincs a Ferrarira, akik miatt legalább 20-25 pontot bukott idén. Hol rossz gumit választottak neki, hol magával vitt egy komplett Shell benzinkutat.
Lewis lent ünnepel a családjával és a csapattal. Brazíliában rendkívül szerencsés volt, de összességében megérdemelten lett idén a Forma 1 királya. 1 aprócska kis ponttal, de megelőzte a Ferrari ászát, aki csak ennyit tudott mondani: „…ez az autósport.”
Csak én teszem hozzá, hogy ezért is szeretjük annyira.


A benzingőz legyen veletek!

2008. nov. 6. 10:28
fuli033
  Tetszett! Címlapra vele!
 Kategóriák: Forma1
Címkék: Brazilia , f1 , formula1 , Hamilton , Massa