Én egyértelműen hátast dobtam attól amit, a Román származású Iulian Bumbu tervező készített egy amúgy is elég morcos autóból. Vett jó pár vonalzót, két zsáknyi bátorságot, és megrajzolta azt a Lamborghini-t, amit Ő a Gallardo egy jövőbeni modelljének képzel el. A művelet nem gyengén sikerült, mondhatni egy olyan autót alkotott, amitől még a Bugatti Veyron tulajok ereiben is megfagy a vér, ha meglátják a visszapillantójukban, mindemellett álló helyzetben is fééééélelmetesen jól néz ki. Sorozatgyártása, vagy egyáltalán az autó gyártása kizárt, viszont tanulmány autónak úgy jó, ahogy van. Nem lepődnék meg, ha a soron következő Olasz bikák vonalaiban összefüggést találhatnánk az Insecta-val. De elég a szövegből, nézzük a harcos bikát:
Nincs könnyű dolga annak a cikkírónak, aki egy közel 12 éves autóról kíván bemutató tesztet továbbítani a nagyérdemű irányába. Esetünkben pedig épp ez a helyzet áll fent. Sokan ismerjük a Daewoo márkát, akár háztartási termékeikkel, akár az autóikkal kapcsolatban, mégis mostanában a Chevrolet név ugrik be folyton folyvást a kedves vásárlóknak, nem véletlenül, de ne fussunk előre.
Magyarországra is megérkezett a Világ legnagyobb autógyárának, és talán legfontosabb modelljének új, teljesen áttervezett kiadása, a középkategóriás Avensis. Múlthét végén azaz szombaton és vasárnap szeretettel várta a kedves érdeklődőket a Toyota hálózat összes márkakereskedése, hogy megismertethesse mindenkivel a márka európai palettáját, és természetesen az egész akció kiváltó okát az új Avensis-t. Így kapva az alakalmon a DriveRoom csapat is megtette azt, amit ilyenkor megkíván a haza, és felkerestük a hozzánk legközelebbi képviseletet, és bemutatkoztunk az új jövevénynek.
Nagyon ritka az a satjófotó csomag ami meg tudja hatni a sokat látott autósújságírót, de a Mustang és a Shelby tuningmesterei mégis elérték azt, amire eddig csak nagyon kevesen voltak képesek. Elkápráztatnak...
Fellebbent pár prospektuskép az ezüst stuttgrati márka talán legfontosabb tipusáról a középkategória új trónkövetelőjéről, a teljesen felújítótt E-osztályról. Nézzük:
Aki szereti az autósport bármelyik tipusát is, az most bizony szurkolhat, nehogy kedvenc gyártója visszavonuljon a versenyzéstől, ne adj isten megszűnjön maga az egész sorozat.
LeMans. Mindenki úgy tekint rá mint a versenyzés összvilági endurance versenyére. Már meg sem lehet számolni hány éve rendezik meg ezt a történelmi futamot, mégis őket is eléri a sötétség szele. Két hete az amúgy felettébb sikeres, Audi motorsport közölte, hogy elhagyja a szériát és nem indul a jövőben ott ahol sorra halmozták a sikereket, és egydeül csak a Peugeot tudta őket valamelyest megszorítani. Mindemellett mai hír, hogy a Chevrolet sem valószínű, hogy rajtrácsra áll a Corvettel a 2009-es szezonban.
Most nem lesz szó lóerőkről, teljesítményekről, semmilyen technikai adatot nem fogtok olvasni a kocsikról. Egyszerűen csak összegyűjtöttem néhány filmtörténeti autót. Papírzsepit elő, megkönnyezni ér! Szavazásra fel!
Az első szereplőnk egy klasszikus darab: Herbie, a kicsi-kocsi. Én személy szerint nem lelkesedtem a Herbie filmekért, de ha egy VW beetle-n látok egy 53-as rajtszámot, akkor tutira ez a film jut eszembe.
Bizony, Bizony! Másnéven - The Ugliest Car Ever!
Ehhez a Kedves DriveRoom.hu és Freeblog.hu böngészők, látogatók, hobbiblogolók és notorius hardcore bloggerek, azaz a Ti segítségeteket is szeretnénk kikérni. Mindenkinek van ízlése, ilyen vagy olyan, de van! Mindenki látott már olyan autót, amit csak a kedvenc anyósának adna oda egy aknák által borított háborús övezetben, ahol bártan nyomhatja a gázpedált. Nem tudjuk mikor zárjuk le a tippözönt, de ha már nagyon stagnál a kommentek mennyisége, akkor rácsapunk az asztalra, eredményt hirdetünk, és megválasztjuk 2008 legrondább autóját by DriveRoom és Freeblog közösség. Nagyon szeretnénk ha komolyan vennétek, hiszen ilyen kiírást nem is lehet nem komolyan venni! Mindenkit kérek, aki érez magában egy csepp játékkedvet, hogy kedvenc gyűlölt autójának nevét a cikkben kommentként hagyván, akár kis indoklással is, járuljon hozzá eme nemes cselekedethez. Ha úgy érzed akár tucatnyi autót is fel tudsz sorolni, amik inkább vissza, mint előre mozdították a világ körforgását, azt is megteheted, nincs akadálya.
Egy-két tipp azoknak akik tényleg nem tudják hova kell bedugni a slusszkulcsot reggelente:
Van élet a női autóimidzs után, mondhatja magáról boldogan az új 3-as Mazda. Kicsit régebben már kikerültek ízelítő képek, amik belátást engedtek a az új széria vonalaiba, és összevetve a végső képpel, igazán sok változást nem tapasztalhatunk, csak azt a mókás velencei tavat is befedő pözsós ásítós foszabályzós hűtőmaszkot, amivel véleményem szerint, sikerült teljes mértékben elrontani az amúgy kellemes összhatást.
De nem is feltétlenül a külső és a megjelenés miatt gondoltam, hogy beszámolok az autóról, hiszen nem oly nagy pukkanás népszerűségi szinten mint a nemrég tárgyalt új Mustang, hanem sokkal inkább a kocsi belső kialakításáról.
A mostani kicsit kaotikus helyzetek kezdeti időpontja valahova jó pár évvel ezelöttig nyúlik vissza.
Volt ugyanis egy történelmi pálya, hívjuk az akkori leggyorsabb pályának, Hockenheimring-nek, amit minden Forma1-et szerető jóérzetű ember csodával várt. Egyik évben úgy gondolták, hogy nem jó ez az erdőben kavirnyákolás, mert a fákra nem lehet ültetni nézőket, ezért átalakították, és így megkapta mai közönségcentrikus formályát. Németország boldog, sok ember, sok néző, még több bevétel, Bernie az F1 ura is boldog, hamarabb jut hozzá új Maybach-jához. Nem kívánom rossz fényben feltűntetni, hiszen mégis Ő találta ki a száguldó cirkuszt, de azért okosan kellene az ilyen apró változtatásokat rendezi. Mint általában egy nagyobb, újabb, felkészültebb pályán úgy 100.000 néző tudja követni az eseményeket. Emellett milliós az a szám amennyien a televízión keresztűl szemlélődnek, és igzulnak, szurkolnak kedvenc csapatukért. A számok tükrében, természetes, hogy a TV felé billen a mérleg nyelve. Tehát Őket kell megnyerni, minden áron, ez az alapcél. A versenysorozatból kivettek jó pár történelmi pályát az évek során, mint például az ausztriai A1 ringet, Magny Course-t, vagy épp Silverstone-t ahol igazából minden kezdődött. Ez természetesen nem a nézők javai miatt történt így, hanem megállapodási, reklám okok miatt. Az F1 tanácsa nem tartotta kifizetődőnek ezen pályák naptárba foglalását, így nem is kaptak helyen a következő idényben. Helyette jöttek új pályák, amik képesek szponzorokat, és emellett sok-sok pénzt magük mögé állítani. Jön helyette a bahraini nagydíj, a homokdűnék közepén 15 csillagos szállodákkal. Igen ez jó lesz, ott van pénz. Építenek fél év alatt egy új hipermodern, minden igényt kielégítő csodapályát. Nem izgalmas,de legalább mostmár itt is van verseny.
Ekkor előjön egy kisebb pénzügyi átalakítás az F1 részéről, hogy a csapatok kevesebb összegből gazdálkodhatnak, a motorokat a jól bevált V10-esekről leváltják V8-asokra, és az aerodinamikai részek is szabályozottak lesznek. Nice, boldogok a kiscsapatok, mert övék a szerencse, és még 2 hónapot ki tudnak fizetni az F1-ben, mielött eltünnének a süllyesztőben. Megfogalmazott alapcél, hogy minél több gyártó vegyen részt, hogy minél érdekesebb legyen a világbajnoki címért folytatott harc. Na de ne minden áron. Eljutottunk most odáig, hogy a motorfejlesztések be lettek fagyasztva(költségcsökkentés, erőviszonyok kiegyenlítése), állítólag a királykaetgóriának nevezett autóversenyzés netovábbjában a Forma1-ben. Ez lehet működik a Holland megyei go-kart bajnokságban, de ez az autóversenyzés teteje lenne, vagy micsoda. Ha megnézzük minden változtatás mögött a pénz nyugszik, semmiféleképp a versenyzésbe fektetett évek, munkák fenttartása, jobbá tétele.
Megrendezik az első szingapúri lámpafényes versenyt, ami tényleg érdekes, mert ilyen még sosem volt a száguldó cirkusz történetében. Mindenki boldog, jól sikerült. Egy konkrét kisváros 1 éves energiaszükséglete tűnt el a homályba a verseny alatt, de megérte, hisz mindenki erről beszélt. "Költségcsökkentés?! - a 22 csapdája". A pálya a megszokottaktól eltérően szintúgy városi pálya volt csak sötétben, kis bukóterekkel, fura elhelyezkedésű rázókövekkel. Ha már arról beszélünk, hogy legyen biztonságos a játék és a pilóták lehetőleg egyben száljanak ki az autóból, akkor ezt a pályát nem értem. Amúgy a V8-as motorok bevezetésénél anno, a pilóták biztonsága miatti lépésként is említették, hiszen a teljesítmény csak nőtt és nőtt. "Pilóták biztonsága, szingapúri nagydíj - 22-es csapdája újra". Róka fogta csuka esete, és épp ez amiről az egész téma szól, mindamellett, hogy a V8-as motorok ugyanazt, ha nem nagyobb teljesítményt adnak le mint a leváltott társaik.
Elérkeztünk a legújabb változtatásokhoz. Kanada mint ősrégi "városi" pálya, kimarad a következő évadból, mert az FIA nem tudott megegyezni a jogokról, reklámokról, és még ki tudja miről. Na ez betett már a csapatoknak is, pedig ekkor még nem tudták, hogy mitől fognak tényleg hátast dobni. A reklamációk alapján mégis átgondolták a kanadai pálya létjogosultságát, és most 50% hogy lesz vagy hogy nem. Viszont helyette már építenek egy újabb 30 csillagos Arab pályát, ami minden várakozást felülmúl és pénz is lesz belőle, ami mindig jól jön. Az év legérdekesebb nyilatkozata címéért is felállhatna a rajtvonalra, az az apró szösszenet, amikor az F1 tanácsa kijelentette, hogy újabb költségcsökkentések végett, egységeíteni kívnják a motorokat, és mindenki egy konstruktőrtől kapja majd a motorokkal kapcsolatos terveket, és szépen megépíthetik saját maguk ellenőrzött körülmények között. Én úgy hiszem ezzel a felettébb okos lépéssel még közelebb kerültünk ahhoz, hogy már csak pár évig élvezhessük azt a versenyzést, amit most, vagy inkább régebben nézhetünk/nézhettünk. Hogy tisztázzuk, a cél nem feltétlen a költségek csökkentése, hanem a márkák közötti egyenlőség kialakítása, rgo mindenki azonos motorral, megszabott külsővel, és ugynaolyan elektronikával indul, csak az egyik autó elején egy 3 ágú ezüst csillag lesz, a másikon pedig egy sárga alapon fekete ágaskodó ló. A Toyota már most figyelmeztette a tanácsot, hogy olyan biztos nem lesz, hogy Ők Ferrari tervű motorral vágnak neki a viadaloknak. Szép dolog, ha közel azonos az autók teljesítménye, mert nyílván több izalom várható, de ebbe úgyhiszem senki sem fog bele menni, ha mégis akkor az baj a versenysorozatra nézve. Újabb kérdés merül fel, ha több akciót akarunk, akkor miért visszük a versenyzőket, egy olyan pályára ahol csak modellautóval, vagy SafetyCar alatt lehet előzni(maláj nagydíj).
A biztonsági autós szabály is megérne pár misét, de talán épp azzal van most a legkevesebb probléma, ha prioritást nézünk. Ott van a KERS energiavisszanyerő rendszer amit majd be kell építeni az autókba. Valamikor váltani kell a belső égésű motorokról is, hiszen a Zöldeknek kigubbad a szemük, ha meglátják a motorok csak 1 kilóméteres fogyasztását is.
Bár ha körbenézünk minden versenysport valamilyen nagy gödör mélyén ücsörög, és pislognak mint hal a zacskóban. A WTCC nem tud mit kezdeni az engedélyezett Seat TDI motorokkal, hiszen jóval nyomatékosabbak, a többi márka sima benzines autójánál, csak a fordulatszámukat blokkolják folyamatosan. Emellett a Seat elhagyta a nagymúltú BTCC-t, merthogy nem annyira illik bele a márka imidzsébe a versenyzés(wtf? akkor mi van a WTCC-vel? ja hogy ott indulhatnak TDi motorokkal, értem). A MotoGP ami a motorozás fellegvára, nem adta el a jogokat a 2009-es esztendőre az EuroSport-nak, így buknak pár millió embert, mert DSF nem mindenhol van, bár nem tudom ki fogja közvetíteni. Nem lesz több Michelin gumi, Ők is kiszállnak, emellett lehet megszűnik a 250cc-s osztály, és átalakul valami egészen mássá, ahol spec mi is érdekeltek vagyunk a Tóth csapattal és jövőre Talmácsi Gáborral...
Ez így röviden ami épp kis világunk motorsport versenyeit érintik, reménykedhetünk hogy jobb lesz mint most, vagy legalább olyan mint volt.
Hétvégén rendezték a Japán Forma1-es nagydíjat, ami nem csak azért volt érdekes, mert a Fuji hegység lábánál terül el a pálya, hanem mert jó csaták is tarkították a versenyt. Emellett újabb drámáknak lehettünk szem és fültanúi, mivel egyre érdekesebb a bírók és a pilóták szabályértelmezése.

Rajtszituáció. Hamilton pole pozícióból várhatta a rajtot Raikönnen pedig 2. rajtkockát bérelte ki magának a hétvégére. Zöld lámpa, elindult a mezőny. Kimi zseniálisan rajtolt, Lewist kissé beragadt, Kovalainen pedig tört fel mögöttük. Fuji-ban az első kanyar egy erős körülbelül 45°-os jobbos, amit a Ferrari pilótája ért el először, de ekkor Hamilton kamikaze módon belső íven későn fékezve kifékezte a külső íven lévő jópár pilótát, és ezzel veszélyes szituációt teremtett, mindazonáltal esélytelen lett volna az előzésre. Ekkor Alonso megszerezte az 1. helyet, és ezt nem is adta fel a egészen a leintésig. Massa az első kanyarban történtek miatt Lewis elé került, de a McLaren-es elég hamar utolérte, és előzést intézett a sikánban, mivel Massa elfékezte magát. Ám itt nincs vége a dolognak, ugyanis a sikán kijáratánál Massa meglepően optimistán berakta az autója orrát és kipördítette Hamilton-t. A verseny vége felé még Bourdais-val is összetűzésbe keveredett Massa a célegyenes végén, és akkor épp Ő pördült meg.

balról: Kubica, és a a győztes Alonso
Szankciók:
Várható volt, és jöttek is a büntetések. Massa manővere, amivel kiprögette Hamilton-t, egy box utca áthajtásos büntetést ért a brazilnak. Ugyanezt a büntetést szerencsésen magáénak tudhatta Hamilton is, a rajt utáni elfékezése miatt. Bourdais pedig a verseny után 25 másodperces szankcióban részesült.
Vélemény:
Ami érdekes lehet, hogy a rajt utáni "elfékezésért", akár tudatos, akár nem, én még nem láttam büntetést. Schumacher 100% hogy nem kapott volna semmilyen áthajtásos, vagy stop and go-t, vagy bármit. Nem mondom, hogy tisztességes volt, ahogy vélhetően igen optimistán megérkezett a többiek nyakára a belső íven, de ezért büntetést?... érdekes, de már ilyet legalább is láttunk.

az áthajtásos büntetést érő manőver
Massa attrakciója ugye már más tészta, későbbi interjúban azt mondta, hogy egymás mellett voltak, és Hamilton rá zárt, és nem volt mit tenni. Igazából a koccanás pillanatában nem volt olyan helyzetben, hogy esélye legyen előzésre, így megperdítette a McLaren-t. Egyértelmű büntetés, és a versenybizottság sem látta másképp.

Massa büntetése épp születőben
Bourdais felelőssége már kétséges, mivel ez ilyenkor úgy néz ki, hogy a boxutcából kijőve sűrű kék villogással jelzi a lámpa, hogy jönnek vigyázz, rgo annak aki a célegyenesben jön van elsőbbsége. Ez természetesen nem egyenesen arányos azzal, hogy el is kell engedni a boxból épp kijövő autónak a másik versenyzőt, de kétséges esetben, nem az ővé az elsőbbség. Ez elmaradt Sebastien részéről, így ütközés lett belőle, majd pedig bünti.
Összegzés:
Tűnhet úgy, hogy a Ferrari-nak segítenek a sportbírók, de inkább úgy néz ki, hogy a McLarennek nem kedveznek. Ami a múlt év fényében nem csoda. Sőt azt se felejtsük el, hogy a Ferrari a mindenkori Forma1-es kirakatcsapat, épp ezért mindenki Őket akarja legyőzni. Az egészből érdekes lehet a két komolyabb baleset büntetésének aránya, amivel inkább a maranelloi istálló jött ki jobban, hiszen Hamilton sem lökött ki senkit, csak elfékezte magát, Massa pedig konkrétan kilökött valakit. Bár Hamilton egész eddigi évben a már sportszerűtlenség és a versenyhelyzet élén táncikált, úgyhogy összegezve már kijárt neki. Bourdais esete is érdekes, talán mindketten elég rámenősek voltak, bár a francia védelmére legyen az, hogy nem nagyon tudott volna máshova menni.
Meglátjuk mit hoz a következő verseny, a kínai nagydíj. Ja és a versenybíróknak ajánlom tekintsék meg a DTM egyik versenyét, az Ő nézetükban valószínű minden körben lenne valakinek stopNgo :)
Nagy erővel követem a Forma1 száguldó cirkuszát nagyjából amióta az eszemet tudom. Emiatt úgy érzem a vasárnapi futamról kicsit érdemes beszélni több dolog miatt is. Leszögezvén talán az idény legizgalmasabb versenyét láthatta a nagyközönség, hiszen ilyen attrakciók nem mindennapiak amit SPA-ban láthattunk. Talán a hely szelleme talán a VB címért való küzdés, de itt belgiumban mindig történik valami amiről több óráig is lehet beszélni.
Kezdjük azzal amiről most zeng a sajtó. Hamilton vajon szabálytalan volt-e azzal hogy nem hagyta Kimi-nek hogy védekezés nélkül visszavegye pozícióját a mercedeses kanyarlevágása után. Nagyon érdekes hozzászólások vannak mindenfelé az interneten ebben a témában. Induljunk ki abból hogy mindkét pilóta iszonyatosan agresszívan próálta a helyét megőrizni, vagy épp megszerezni. A kanyarban érzésem szerint Hamiltonnak nem lett volna esélye a szabályos előzésre, és mint az a rutinos Raikonnen-től várható volt természetesen ki is segítette a záróvonalon kívülre a támadó Hamilton-t. Itt máris van egy érdekesség. Hamilton rögtön a verseny után lenyilatkozta hogy sportszerűtlennek tartotta Kimi megmozdulását, amivel kitaszajtotta a pályán kívülre. Visszagondolván Alonso Hamilton csatára amikor Lewis egész évadban csak úgy előzte Alonso-t hogy kirakta a fűre, emiatt nem tartom célszerűnek a hozzászólását, szóval ezt törölhetjük. Következő a szabályzat, ugyanis aki veszélhelyzet vagy ütközés elkerülése miatt elhagyja/levágja a pályát és ezzel előnyt szerez vesenyzőtársaival szemben, annak vissza kell adni a pozíciókat, és a kanyar elötti helyére vissza kell állnia. Amiről senki sem beszél, az az, hogy ezt az előzést Hamilton vajon megpróbálta volna-e ha nincs ott a kanyarlevágás vészhelyzet esetére, és helyette mondjuk tömör beton van. Nagyon kétlem, ugyanis akkor le kellett volna fékeznie ugyanis nem fért volna be Kimi elött a balos kanyarba. Kanyar után Kimi full gázon volt, hogy visszaszerezze a helyét, Hamilton pedig kicsit lasabban, hiszen vissza kellett engednie Raikonnent. Nos ezután jöttek a problémák, hiszen Raikonnen-t a következő kanyarban ami kb 200 méterre volt, már meg is előzte Lewis. Na ezt a manővert úgy értelmezte a versenybíróság, hogy az ehhez a pozíciószerzéshez a kanyarlevágásnál szerzett plusz lendületet használta ki Hamilton, és a végén emiatt kapott 25 másodperces büntetést. Aki látta a közvetítést, az nem feltétlenül gondolta hogy emiatt bárki előnyt szerezhetne, de végülis lehet is meg nem is. Én magam úgy gondolom hogy megadható, de nem adtam volna büntetést. Kétségtelen hogy így nyíltabb a VB, de nem túl szép elvenni így pontokat.
Meglátjuk mit hoz Monza, és bízzunk hasonlóan izgalmas versenyekben még 2008-ban.
Kisebb szünet után frissen és üdén visszatérve, megírom véleményemet a RACE07 legújabb kiegészítéséről a GTR Evo-ról. A játék alapesetben a tényeket nézvén pár új autót és 1 pályát, és annak több alternatív különálló részét öleli át. Számomra, bár nem látok bele a játékkészítés rejtelmeibe, de kicsit kevésnek tűnik az add-on. Szép és jó hogy mostmár akár mod nélkül is mehetünk Aston Martinnal vagy épp Audi R8-cal, de kicsit mégis sivár és ez szerintem főleg az 1 pálya miatt lehetséges. Én a készítők helyében fektettem volna egy csepp hangsújt arra, hogy nem mindenki végkimerülésig a Nordschleife-én akar körözni 25 kilómétert. Bár ízlések és pofonok. Azt hogy a játék elé az újdonság varázsa után mindennap leüljünk azt csakis az internetes összeköttetésnek köszönhetjük, hiszen így láthatjuk a világ többi elvakult pilótája hogy teljesít a zöld pokolban, és ezzel versenyre hívnak minket az idő ellen, hogy minél jobban teljesítsünk.
Amit az előzetesek alapján nem annyira tartottam jó ötletlek, az az volt, hogy a WTCC autókból csináltak egy képzeletbeli szériát Extreme néven és beléjük paszíroztak 600 lóerőt. Szerintem a szimulátor ne képzeletbeli autókat próbáljon átültetni a virtuális világba, hanem inkább az Audi R8 kidolgozottságát tökéletesítsék méginkább(amivel amúgy semmi bajom sem volt). És most jön az ostorcsapás saját magam számára, ugyanis az Extreme autók iszonyatosan jóóóóók! Én magam a gép elött pislogtam mint egy 6 éves kisgyerek aki épp most kapta meg élete első modellautóját. A hangok elképesztően jók, az irányíthatóság kicsit arcade jellegű, de ha kikapcsolunk minden segítséget akkor nincs az a Need for Speed játékos aki be tud vele venni két egymás követő kanyart. Szóval emelem a kalapom, és nézek ki az ambivalens érzésekkel a szememen keresztül. Az összes többi autó számomra kicsit "fura" és ez nem tudom miért, de valahogy a kezelhetőségük nekem nem jött be annyira, kivéve az Aston Martin DB9-et. Én személy szerint az össze autó közül ezt hagynám meg. Legjobb irányíthatóság, legjobb hang, és még szép is(bár ez szubjektív).
Amúgy Nordschleife szép, zöld és jó hosszú. A legjobb az egészben talán az, hogy az ember csiszolhatja vezetési képességét a vékony kanyargós aszfalton és mint már említettem versenyezhet a világ többi Schumacher jelöltjével...
Összesítve: Jó is, meg annyira talán nem is. De mivel a szimulátorok szerelmeseinek ez is kincs ezért megveszik, mint én is :).
Mindenki örömére az előzetes kósza gyári képek kiszivárgása után, ma hivatalosan is bejelentették a Volkswagen egyik legfontosabb tipusát a hatodik generációs Golfot. Íme:

Scirocco, öö izé Golf
Bizony, bizony ez egy új Golf, nem a régi, az új.
Vélemény: Nézzük úgy hogy alapesetben nincs bajom a VW autókkal, sőt Passat, és a Pheaton mindmáig nagyon tetszetősek a számomra. De hihetetlen hogy a VW megenged magán egy olyan fontos autó esetében egy bizonyos tervezési minimalizmust, mint a Golf. Ránézésre semmi új, minden lapos, és unalmas. Pont úgy mint ahogy az már az IV-es és V-ös generációnál is tapasztalható volt. A kocsi kapott egy átdolgozott új Scirocco orrot egy régi Golf és Passat kutyult oldalvezetést, és egy értelmetlen Tuareg hátsó részt. Tádááám - szól a wolfsburgi kreatív osztály virtuális ötletjelzője - kész is az új Golf. Nem is tudom mit lehetne mondani az autó külsejére. Talán hogy visszafogott, semmiféleképpen nem szép és nem akar többnek látszani mint egy alsó-középkategóriás bevásárlóautó németországból.

A háttér nem teljesen vili, de a beltér elegáns
A beltér kifejezetten szimpatikus, otthonos hatást kelt, ahova szivesen visszatér a jómunkás ember, hogy munka után hazavaezessen Munchen-ből Ulm-ba. Az V-ös generáció a megjelenése idejében egyáltalán nem fogyott úgy ahogy a főfejesek tervezték, de a későbbiekben szépen lassan elkezdtek a homlokban kicsit kopaszodó és őszülő boldog germán házaspárok érdeklődni és meg is vásárolták a német találmányt. Halvány lila segédfogalmam sincs hogy ez mi miatt lehetett, de mindenesetre érdekesnek hangzik. Úgy vélem a mostani széria is erre az útra van kárhoztatva, legalábbis én biztos arra tenném, de majd meglátjuk.


