honda bejegyzései
A cikk alapesetben egy egyszerű videó bemutatását célozta meg, de annyira belelovaltam magam a Senna misztikumba, és iránta érzett tiszteletembe, hogy nem tudtam volna, csak egy videót közvetíteni a blogon.
Mint azt páran tudhatjátok, ebben az évben lett 15 éve, hogy Imolában, Olaszországban az autósport elvesztette egy fontos alakját. Azóta mennek a találgatások, pontosan mi történt a Tamburello kanyarban azon a napon, de eleddig senki sem tudott alátámasztott indokot felhozni. Kormánymű hiba, motor teljesítményének pillanatnyi kihagyása, vagy esetleg a már a végeletekig leültetett autó alvázának földhöz érése okozta tapadásvesztés eredményezte a kicsúszást, majd pedig a pályát övező palánkokba való becsapódást. Ez mind nem lenne halálos, hiszen láttunk azelőtt és utána is bőven hasonló, sőt sokkolóbb felvételeket (gondoljunk akár Robert Kubica 2007-es montreali esésére).
Mostmár hivatalos, hogy a mostanság kevésbé sikeres Honda jövőre nem vesz részt a Forma1-ben. Az ember el sem hiszi, hogy egy olyan nagy múltú autógyár mint a Honda bármilyen problémával küzdhet, és hát mégis. Tegnap jelentették be, hogy 2009-től se nem csapatként, se nem motorszállítóként nem jelennek meg a száguldó cirkusz istállói között. A Honda közleményben annyit nyilatkozott, hogy egyelőre nem is tervezik a visszatérést, és inkább megpróbálnak a mostani, céget sújtó válságból kilábalni.
Minden autósport kedvelő, most elkezdhet gondolkodni azon, hogy vajon a szintúgy nem túl sikeres Toyota, illetve az évek óta gondokkal küzdő Williams meddig húzza még a Forma1-ben... Mindenesetre egy legendás csapattal és két pilótával leszünk kevesebbek jövőre. Sajnos.
A 2009-es idényben több főbb válzotás is éri a gyártók zászlóshajóit, a Forma1-es versenyautókat. Biztonsági és szabálymódosítások miatt kissé eltérő kasztnit kapnak az új idényre az autók. Keskenyebb első és hátsó szárny, keskenyebb törzs, és slick gumik. Nem belemászva a techinkai részletekbe ezek a fő változási irányok. Pár autógyár új üdvöskéi már lencsevégre kerültek, bár nem állíthatjuk, hogy teljes egészében így fognak kinézni a jövő F1-es gépei, mégis képet kaphatunk hogy milyen lesz az irány. Hajrá, lássuk:
A McLaren csapat már a slick gumikon teszteli az ezévi bajnok ezüstnyilat, egyelőre színösszeállításában vajmi keveset változott.


